7. rész ~ Tettre készen

Szóval, megkérek minden kedves olvasót, aki veszi a fáradságot, hogy elolvassa, az hagyjon maga után kommentet is.!;) Köszönöm.!:)♥ És, sajnálom, hogy ilyen sokáig nem írtam részt. Csak nem is voltam otthon szinte egész júliusban, és augusztusban meg azon gondolkodtam, hogy hogyan is folytathatnám. :) És csak most tudtam erőt venni magamon és belekezdeni az új részbe. :') De nem is untatlak titeket tovább. ;)
Jó olvasást.!♥ És komikat.!;)





Míg Pattie beszélt Sooterrel, mi Justinnal lassan felsétáltunk az ő szobájába.
- Tényleg szeretnél velem együtt dolgozni? - kérdezte félénken felérve a saját kis kuckójába.
- Persze. Végülis, ki ne akarna Justin Bieber előénekes lenni? - nevettem el magam.
- Hát... például akik nem nagyon rajonganak értem. - mosolygott Justin.

Kiderült, hogy Scooterben felkeltettem az érdeklődést magam iránt. És másnap találkozni is akart velem. A találkozóról csak annyit, hogy egész jól sikerült. Azt mondta, hogy a Liar Liar-t felvesszük stúdióban és írat nekem egy kicsit pörgősebb, vidámabb számot is. Aláírtam a papírokat, hogy az európai turné alatt én leszek Justin Bieber előénekese. Megbeszéltük, hogy a pörgősebb számomon és a Liar Liar-ön kívül, még énekelhetek egy magam által választott számot.
- Akkor holnap ugyanitt. Sziasztok. - köszöntünk el egymástól a stúdió előtt. Mivel november volt, már kezdett hűvösödni az idő. Elővettem a hosszított, kötött kardigánomat, és belebújtam. Így sétáltunk a sötét városban egymás mellett.
- Nem tudod hány óra van? - kérdeztem felé fordulva. Justin hirtelen megállt, majd az órájára nézett.
- 6 óra múlt 10 perccel.
- Köszi az infót. - kacsintottam rá.

°~°~°

- And if they make you feel ugly... - énekeltem, de Scoo beleszólt.
- Várj! Ne félj a daltól! Kicsit határozottabban énekelj. Hidd el, hogy ez a te számod, senki másé!
- Jó. - mondtam, majd újrakezdtem a refréntől. Gyorsan megvoltunk, így hamar "haza" is értünk.

- Justin! - szóltam hozzá kissé félénken 1 hét múlva.
- Igen?
- Eljönnél velem a régi házunkhoz? És akkor már ott is maradok..
- Elmenni elmegyek, de nem hagyom, hogy ott maradj! - mondta határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon. Már 2 hete ott lebzseltem, és mint már mondtam, nem akarok a nyakukon lógni. Nem is erőltettem tovább a dolgot, hisz tudtam, hogy úgysem győzhetek.
Nem túl sok idő mire tőlük hozzánk értünk. Ha jól számoltam, az 5-ik utca a mienk, a házuktól számítva. Direkt számoltam, hogy... Gondolataimból Justin ébresztett fel.
- Gyere, megérkeztünk. - mondta, majd kiszállt az autóból, átjött az én felemre és kinyitotta nekem a kocsiajtót. Kiszálltam, és végigtekintettem a környéken. Semmi nem változott ezalatt a pár hét alatt.
Bementünk a épületbe, és leültünk a nappaliba TV-zni. A kanapén ülve, felhúztam a lábamat a bútorra és a karommal körülöleltem. Államat a térdemre hajtottam, és a szemem sarkából Justinra pillantottam. Ott ült mellettem, kezében a távirányítóval és kapcsolgatta a csatornákat. Elnéztem a szobát. Minden olyan mint régen. Kivéve azt, hogy mintha eltűnt volna belőle az élet, a világosság. Még csak kora délután volt, de nekem így is sötét volt. Visszafordultam a tévéhez, és újra a képernyőn nyugtattam szemem. Egy idő után már nem bírtam ülni. A gondolataim kavarogtak, valahogy rendet kellett tennem köztük. Kiválogatni a fontosabbakat, és azokat megtartani, a többit meg törölni. Hát, a törlés funkciója az agyamnak még nem tökéletes, de már dolgozom rajta. Felálltam, és a bejárati felé vettem az irányt. A kezem a kilincsre tettem, lassan megfogtam, majd lenyomtam. De ekkor valaki -feltehetőleg Justin- megfogta a könyököm, ezzel megállítva, hogy kilépjek a házból.
- Hova mész? - kérdezte, miközben maga felé fordított.
- Csak.. sétálni.
- Veled tarthatok?
- Persze.. de ha nem baj, ne nagyon beszéljünk, rendben? - kérdeztem, bár nem volt túl nagy kedvem most senkinek a társaságához.
- Okéé. - ha jól láttam, mintha nem örülne túlságosan annak, hogy az úton csöndben kell lennie.. De, ez a feltétele, hogy elkísérjen.
Út közben mindenfélén gondolkodtam. Például azon, hogy hogy tudnám meggyőzni Justint, hogy megengedje, hogy most már otthon aludjak. Tudtam, hogy nincs más megoldás. Meg kell tennem.


Éjszaka volt. Fogtam egy darab papírt, egy tollat és elkezdtem  róni a takaró alatt, zseblámpával a kezemben a sorokat. A toll hegye csak úgy szántotta a sorokat, ahogy próbáltam értelmesen elmagyarázni, hogy miért fogom ezt tenni.