Megis hoztam az új részt!: ) Remélem tetszik és köszönöm a komikat. :) Jó olvasást!♥:)
- Tudsz mondani valami olcsó, de nem lepusztult szállodát? - toltam el magamtól egy pillanatra.
- Mi? - nézett rám értetlenül. - Csak nem gondolod, hogy hagyni fogom, hogy egy szállodában szállj meg, miközben itt van egy barátod, aki el tud téged szállásolni.
- És ki az?
- Hát én, te butus! - mosolygott. Egyszerűen elbűvölő volt a mosolya. Annyira nagylelkű volt, hogy felajánlotta, hogy náluk aludjak egy ideig, s reméltem, hogy az anyukája se fogja ellenezni a dolgot..
- De anyukád nem fog kiakadni? Hisz mégiscsak lány vagyok. - húztam el a szám.
- Nem tudom, felhívom.. - mondta, majd egyből előkapta a mobilját, és tárcsázott egy számot. Nem akartam zavarni, ezért amíg beszélt halkan visszamentem az emeletre.
A régi szobám, régi emlékek. Odamentem az íróasztalomhoz, és megpillantottam valamit, ami eddig még nem volt ott. A kezembe vettem és tanulmányozni kezdtem. Egy fénykép volt. Akkor készülhetett miután megismertük egymást és szinte mindennap bejárt hozzám. Gyönyörű napok voltak.. Ő ébresztett fel a gondolataimból.
- Megengedte? - fordultam felé.
- Aha. Csak egy kicsit kellett unszolni, aztán beadta a törölközőt.
- Jaj, köszönööm! - mondtam, miközben a nyakába borultam. Még mindig a kezemben szorongattam a képet. - Jut eszembe, ezt a képet nekem adod, vagy csak letetted?
- Neked adom, hogy amikor elválnak útjaink legyen neked is egy emléked azokról az időkről, amikor még együtt voltunk. Nekem is ez a kép van meg. - tette hozzá mosolyogva. Ha vele vagyok egyszerűen nem tudok mást csinálni, csak mosolyogni. Mosolyra késztet mindene. A szeme, a szája, a kinézete, az hogy velem van, a tettei.
*-*-*-*
Justinék háza előtt álldogáltunk, már megint miattam... Nem tudtam mit fog reagálni az anyuja arra, hogy a fia egy lányt szeretne elszállásolni a saját házában. Vettem egy mély levegőt, és mondtam Justinnak, hogy mehetünk.
- Csókolom! - köszöntem illedelmesen, míg Juss is köszönt neki. Nem akartam betolakodó lenni..
- Nyugodtan tegezz. Amúgy Pattie vagyok. - mondta, és kezét felém nyújtotta.
- Annie. - kezet fogtam vele, hisz illetlenség lett volna a részemről, hogy ha nem cselekedtem volna így. - Annyira köszönöm, hogy megengedted, hogy most nálatok aludjak. Ígérem holnap már keresek egy szállodát.
- Dehogy keresel. Itt maradsz amíg a szüleid nem értesítenek arról, hogy otthon vannak.
- Rendben... - nem tehettem mást, minthogy beleegyezek. Nem kívántam túl sok ideig a nyakukon lógni, nem akartam púp lenni a hátukon. Azt vettem észre, hogy az egészen megkedvelt, és ezt titkon reméltem is egy kicsit.
Segítettem Pattie-nek megcsinálni a vacsorát, míg Justin nagyban tv-zett. Férfiak... Ezzel a kis segítséggel alkalmam nyílt megismerni. Egészen elbűvölő személyiség. Megtudtam róla, hogy bármit megtenne Justinért, mint szinte minden anya.
- Justin, alszok én a matracon, mert mégiscsak ez a te szobád.
- Nem. Te alszol az ágyamon, mert mégiscsak te vagy a vendég.
- De... - kezdtem bele, de Justin félbeszakított.
- Nincs de. Én alszok a matracon és kész.
- Köszönöm még egyszer. - mondtam és magamhoz öleltem. - Azt hiszem én elmegyek fürdeni.
Megfogtam a pizsamámat, és bevonultam a fürdőbe. Zuhanyzás közben elkezdtem énekelgetni a saját dalomat, a Liar liar-t, amit még akkor írtam, amikor az első és eddig az utolsó barátom elhagyott. Mivel tudtam zongorázni, arra a hangszerre írtam a dalt. Mikor kijöttem a rövid ujjúból és egy rövid nadrágból álló pizsimből, Justint pillantottam meg az ajtó előtt. Figyelmetlenségemnek hála, majdnem nekimentem szegénybe.
- Gyönyörűen énekelsz. És a számot te írtad? - támadott le egyből kérdéseivel.
- Öm... köszönöm, és igen, én írtam. - mosolyogtam rá.
- Elénekelnéd nekem? - Ha lehetne inkább zongorával de... És mintha a gondolataimban olvasna, hozzátette:
- Vagy tudsz zongorázni? Van nálunk az is ha inkább úgy szeretnéd...
- Zongorával. Ha szabad. - mondtam, és leindultunk a földszintre.
- Anya! Annie elzongorázhatja nekem a dalt, amit ő írt? Légyszii... nagyon szépen énekel! - kérlelte édesanyját a fiú. Persze az anyukája egyből beleegyezett. Leültem a zongorához. Justin és Pattie pedig a kanapén foglaltak helyet. És.. elkezdtem.
Liar Liar
Justinék megtapsoltak, bár én elég gyengének éreztem magam. Odajöttek hozzám, majd Pattie így szólt:
- Ezt feltétlenül meg kell mutatnunk Scooter-nek! Egy őstehetség van Ann.
- Lehetnél az előzenekarom a nemsokára elkezdődő turnémon. - vetette fel az ötletét Justin. Nem akartam erre a visszautasíthatatlan lehetőségre nemet mondani, de én még nem érzem magam ehhez elég magabiztosnak. - Benne vagy?
- Öm... erre nem lehet nemet mondani. - mosolyogtam. - Szóval, igen.
- Akkor már hívom is Scot-ot. - mondta Justin, majd sarkon fordult és indult volna a konyha irányába, ha Pattie vissza nem rántja.
- Várj. Inkább én. Még azt hiszi, hogyha megemlíted, hogy egy lányról van szó, hogy... khm... érzelmeket táplálsz iránta és túl elfogult vagy vele szemben. Talán az én számból jobban elhiszi. - rákacsintott a fiára, aki beletörődött arccal nézett rá vissza. Én csak álltam ott, és éreztem ahogy belepirulok rövidke kis beszélgetésükbe.......
- Tudsz mondani valami olcsó, de nem lepusztult szállodát? - toltam el magamtól egy pillanatra.
- Mi? - nézett rám értetlenül. - Csak nem gondolod, hogy hagyni fogom, hogy egy szállodában szállj meg, miközben itt van egy barátod, aki el tud téged szállásolni.
- És ki az?
- Hát én, te butus! - mosolygott. Egyszerűen elbűvölő volt a mosolya. Annyira nagylelkű volt, hogy felajánlotta, hogy náluk aludjak egy ideig, s reméltem, hogy az anyukája se fogja ellenezni a dolgot..
- De anyukád nem fog kiakadni? Hisz mégiscsak lány vagyok. - húztam el a szám.
- Nem tudom, felhívom.. - mondta, majd egyből előkapta a mobilját, és tárcsázott egy számot. Nem akartam zavarni, ezért amíg beszélt halkan visszamentem az emeletre.
A régi szobám, régi emlékek. Odamentem az íróasztalomhoz, és megpillantottam valamit, ami eddig még nem volt ott. A kezembe vettem és tanulmányozni kezdtem. Egy fénykép volt. Akkor készülhetett miután megismertük egymást és szinte mindennap bejárt hozzám. Gyönyörű napok voltak.. Ő ébresztett fel a gondolataimból.
- Megengedte? - fordultam felé.
- Aha. Csak egy kicsit kellett unszolni, aztán beadta a törölközőt.
- Jaj, köszönööm! - mondtam, miközben a nyakába borultam. Még mindig a kezemben szorongattam a képet. - Jut eszembe, ezt a képet nekem adod, vagy csak letetted?
- Neked adom, hogy amikor elválnak útjaink legyen neked is egy emléked azokról az időkről, amikor még együtt voltunk. Nekem is ez a kép van meg. - tette hozzá mosolyogva. Ha vele vagyok egyszerűen nem tudok mást csinálni, csak mosolyogni. Mosolyra késztet mindene. A szeme, a szája, a kinézete, az hogy velem van, a tettei.
*-*-*-*
Justinék háza előtt álldogáltunk, már megint miattam... Nem tudtam mit fog reagálni az anyuja arra, hogy a fia egy lányt szeretne elszállásolni a saját házában. Vettem egy mély levegőt, és mondtam Justinnak, hogy mehetünk.
- Csókolom! - köszöntem illedelmesen, míg Juss is köszönt neki. Nem akartam betolakodó lenni..
- Nyugodtan tegezz. Amúgy Pattie vagyok. - mondta, és kezét felém nyújtotta.
- Annie. - kezet fogtam vele, hisz illetlenség lett volna a részemről, hogy ha nem cselekedtem volna így. - Annyira köszönöm, hogy megengedted, hogy most nálatok aludjak. Ígérem holnap már keresek egy szállodát.
- Dehogy keresel. Itt maradsz amíg a szüleid nem értesítenek arról, hogy otthon vannak.
- Rendben... - nem tehettem mást, minthogy beleegyezek. Nem kívántam túl sok ideig a nyakukon lógni, nem akartam púp lenni a hátukon. Azt vettem észre, hogy az egészen megkedvelt, és ezt titkon reméltem is egy kicsit.
Segítettem Pattie-nek megcsinálni a vacsorát, míg Justin nagyban tv-zett. Férfiak... Ezzel a kis segítséggel alkalmam nyílt megismerni. Egészen elbűvölő személyiség. Megtudtam róla, hogy bármit megtenne Justinért, mint szinte minden anya.
- Justin, alszok én a matracon, mert mégiscsak ez a te szobád.
- Nem. Te alszol az ágyamon, mert mégiscsak te vagy a vendég.
- De... - kezdtem bele, de Justin félbeszakított.
- Nincs de. Én alszok a matracon és kész.
- Köszönöm még egyszer. - mondtam és magamhoz öleltem. - Azt hiszem én elmegyek fürdeni.
Megfogtam a pizsamámat, és bevonultam a fürdőbe. Zuhanyzás közben elkezdtem énekelgetni a saját dalomat, a Liar liar-t, amit még akkor írtam, amikor az első és eddig az utolsó barátom elhagyott. Mivel tudtam zongorázni, arra a hangszerre írtam a dalt. Mikor kijöttem a rövid ujjúból és egy rövid nadrágból álló pizsimből, Justint pillantottam meg az ajtó előtt. Figyelmetlenségemnek hála, majdnem nekimentem szegénybe.
- Gyönyörűen énekelsz. És a számot te írtad? - támadott le egyből kérdéseivel.
- Öm... köszönöm, és igen, én írtam. - mosolyogtam rá.
- Elénekelnéd nekem? - Ha lehetne inkább zongorával de... És mintha a gondolataimban olvasna, hozzátette:
- Vagy tudsz zongorázni? Van nálunk az is ha inkább úgy szeretnéd...
- Zongorával. Ha szabad. - mondtam, és leindultunk a földszintre.
- Anya! Annie elzongorázhatja nekem a dalt, amit ő írt? Légyszii... nagyon szépen énekel! - kérlelte édesanyját a fiú. Persze az anyukája egyből beleegyezett. Leültem a zongorához. Justin és Pattie pedig a kanapén foglaltak helyet. És.. elkezdtem.
Liar Liar
Justinék megtapsoltak, bár én elég gyengének éreztem magam. Odajöttek hozzám, majd Pattie így szólt:
- Ezt feltétlenül meg kell mutatnunk Scooter-nek! Egy őstehetség van Ann.
- Lehetnél az előzenekarom a nemsokára elkezdődő turnémon. - vetette fel az ötletét Justin. Nem akartam erre a visszautasíthatatlan lehetőségre nemet mondani, de én még nem érzem magam ehhez elég magabiztosnak. - Benne vagy?
- Öm... erre nem lehet nemet mondani. - mosolyogtam. - Szóval, igen.
- Akkor már hívom is Scot-ot. - mondta Justin, majd sarkon fordult és indult volna a konyha irányába, ha Pattie vissza nem rántja.
- Várj. Inkább én. Még azt hiszi, hogyha megemlíted, hogy egy lányról van szó, hogy... khm... érzelmeket táplálsz iránta és túl elfogult vagy vele szemben. Talán az én számból jobban elhiszi. - rákacsintott a fiára, aki beletörődött arccal nézett rá vissza. Én csak álltam ott, és éreztem ahogy belepirulok rövidke kis beszélgetésükbe.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése