Éjszaka volt. Valószínűleg félálomban lehettem, mert hallottam ahogy Claire nézi a meséjét a hordozható kis TV-n. Nem értettem, hogy hogy nem lehet fáradt, bár ő délután órákat aludt, míg mi hegyet másztunk apuval. Hosszú és fárasztó volt a mai nap. Sajnos ma megyünk vissza Denverből, a szülővárosomba Miamiba. Ez az út afféle nyaralás volt számunkra.
Claire hirtelen felnevetett, gondolom valami vicces dolgot látott. A hirtelen hangzavarra felpattantak a szemhéjaim. Villámokat szóró szemekkel fordultam a kishúgom felé, aki halál nyugodtan nézte tovább a mesefilmjét.
- Egyszer megöllek! - szűrtem a fogaim között.
- Naa... - szólt bele anya is, aki felváltva vezetett apával. Most anya tartózkodott a kormány mögött, míg apa békésen kipihente magát.
- De felkeltett! - védekeztem.
- Sajnálom, de olyan vicces rész volt. A nyuszi beleharapott... - kezdte a történet elmesélését, de én szemforgatva a szavába vágtam.
- Na jó, nem érdekel.
- De csak ezt hadd mondjam el. - nyafogott. Annyira idegesített ilyenkor. Anya persze egyből az ő pártját fogta, mire én idegesen megszólaltam:
- Anya, ez negatív diszkrimináció! Nem állhatsz mindig az ő oldalán!
- Én nem állok senkinek sem az oldalán, Annie. Csak ha már annyira el szeretné mondani a történetét, akkor engedd meg neki, hogy elmondja.
- Igen, igen. - helyeselt bólogatva Claire.
- Te kussolj! - förmedtem rá idegesen, mire ő torkaszakadtából elkezdett sírni. Heves vitába szálltam anyuval, hogy miért kellett így válaszolnom neki. A hangos szócsatára apa csapkodva riadt fel. Megrántotta anya karját és...
Nem akartam tovább folytatni a fejemben ezt a szörnyűséget. Már egy hete, hogy ez történt, de azóta minden éjszaka lejátszódik az elmémben, újra és újra. Egy kórházi ágyon feküdtem, a fejemen és a karjaimon kívül, ha megmozdultam mindenem fájt. A kórházban egyszerűen éjszaka nem lehet, legalábbis én nem tudok, aludni. Ilyenkor gondolkodással üti el az idejét az ember. Ez alatt az egy hét alatt döbbentem rá, hogy milyen hosszúak is az éjszakák. Hiszen míg az ember alszik, egy pillanat alatt elröppen az a majdnem fél nap, de ha nincs mit csinálnia, akkor igenis végeláthatatlannak tűnik. A balesethez még annyit, hogy apa anya karját elrántotta, így egy árokba zuhantunk. Ennyire emlékszem össz-vissz. Az ezután történteket csak utólag mesélték nekem. Azt mondták, hogy Claire valahogy kirepült a kocsiból, mert nem kötötte be magát, csak azt hazudta. Nekem elmozdult egy csigolyám és eltört a farcsontom, ezért nem bírok járni, legalábbis csak nagy fájdalmak árán. Claire a helyszínen meghalt. Anyának betört a feje, és apa viszonylag sérülésmentesen megúszta. Tegnap az orvos közölte velem, hogy kezdek jobban lenni, de csak nagyon lassan javulok, így eltarthat akár egy hónapig is, ha nem tovább, hogy rendesen felépüljek. Rossz volt ezt hallani, főleg, hogy anyát most lehet, hogy egy ideig nem láthatom, mert annyira összeomlott a rossz hír óta, hogy lehet, hogy bevonult valamilyen szanatóriumba, a túlzott depresszió miatt. Az éjszaka folyamán aludtam kb. 3 órát, ha nem kevesebbet. De délelőtt egy jó hír fogadott......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése