4. rész ~ Szerelem lenne?

Aznap még találkoztam vele, nagyon közvetlen volt és kedves. Remek humora van, s én úgy vettem észre, hogy eléggé emberbarát. Körülbelül egy fél órát átbeszéltem vele, de aztán mennie kellett, ugyan azt mondta, hogy lehet hogy másnap beugrik. Szerettem volna, ha benéz hozzám legalább egy pár percre, mert nagyon megkedveltem ez alatt a rövidke idő alatt. Kezembe vettem az mp4 lejátszómat, s bekapcsoltam. A sok zeneszám csak egyre ment egymás után, sorban, ahogy el vannak rendezve. Észre se vettem, hogy elszundítottam, hiszen éjszaka jól aludtam. Arra eszméltem fel, hogy valaki kiveszi az egyik fülemből a fülhallgató egyik végét.

- Na! - mondtam nyűgösen, miközben kinyitottam szemeimet. Justint láttam meg egy kb. 12 szál vörös rózsával a kezében.

- Bocsánat Eggyel Kevesebb Magányos Lány(One Less Lonely Girl)! - ültetett mosolyt arcára, amit látszólag nem is nagyon akart leszedni onnan. - Ezt neked hoztam. - mondta és az ölembe fektette azt a gyönyörű csokrot.

- Ó, köszönöm. - viszonoztam mosolyát. Csak néztünk egymás szemébe, és én éreztem, hogy újra szerelmes vagyok. Nem akartam még ezt elkiabálni, mert közel sem biztos, hogy ő is úgy érez ahogy én. Csend uralkodott körülöttünk, mire én elkaptam tekintetem. Nem tudtam mit gondol, de ahhoz meg túl félénk voltam, hogy megkérdezzem.

- Mire gondolsz? - kérdezte Justin, mintha olvasna a fejemben.

- Mindenfélére. - mosolyogtam. Rád, rád, rád, RÁD!!! Ezt így nem mertem neki mondani, ezért inkább egy gyűjtőnevet mondtam neki. - Te?

- Sok mindenre. Nem megyünk le sétálni? 

- Hát, lemehetünk. Csak szólni kell a nővéreknek.

- Már szóltam annak az ápolónak, aki tegnap itt volt nálad. - mondta, majd segített felkelni az ágyamról. Már elég rendesen elernyedtek a végtagjaim, ezért kicsit nehézkes volt a mozgás. Belebújtam a papucsomba. Kimentünk a kórtermemből, de liftre még várni kellett egy kicsit. Kellemesen elbeszélgettünk. Mikor a friss levegőn voltam. Hát, ha láttátok volna az arcomat... Nyilván kinevettetek volna. De számomra  az, hogy kint lehettem a levegőn, a szabadság egy jele volt. Az 1 hónapos bezártság után meg pláne. Justin látta az arcomon a boldogságot, hogy vérge kiszabadultam a "zárkámból". Úgy nézhettem ki, mint egy kisbaba aki épp abban a pillanatban fedezi fel a világot. Remek volt vele lenni. Nevetett a vicceimen, mosolyogva segített, ha bénáztam egy sort és nem röhögött ki. Na ilyen az az ember, akivel el tudnám képzelni az életemet.

Mikor elkezdett a nap lemenni, bementünk. Mikor visszafeküdtem a szokásos helyemre, így szóltam hozzá:

-Köszönöm, ezt a mai csodálatos napot.

- Én köszönöm, hogy megtiszteltél a jelenléteddel!

- Ezt inkább nekem kéne mondanom. - nevettem el magam. - Mindegy, a lényeg, hogy köszönöm, hogy rám szántad az egész napodat. - nem bírtam abba hagyni a mosolygást, hiszen ha ránéztem már akkor késztetést éreztem erre a tettre.

- Hidd el én is. - csak csöndben mosolyogtunk egymásra.

- Justin ideje menned. Lejárt a látogatási idő. - szólt be Jenna, majd tovább is ment. Gondolom nem akart minket zavarni.

- Hát akkor én azt hiszem megyek. - mondta kissé letörten. - Még egyszer köszönöm és szia. -

- Szia, és vigyázz magadra! - elmosolyodtunk, majd ő adott egy puszit az arcomra.

Úrsiten megpuszilt. Csak fogtam arcmnak azt a helyét, melyet nemrég Ő gyengéden megpuszilt, s reménykedtem, hogy ez valaminek a jele. Hátha... hátha ő lenne az ideális társ számomra. Tudtam, hogy nem ő az igazi, de abban biztos voltam, hogy van valami közöttünk.....

most viszonylag hamar hoztam a kövit, remélem tetszik és komikaat!: ))